Átlagos nap volt, haza felé utaztam a metrón, mikor unalmamban elkezdtem figyelni az emberek viselkedését. Utastársaim többnyire maguk elé bámulva tűrték az utazás nehézségeit, voltak akik önfeledten beszélgettek, ölelkeztek vagy újságot, könyvet olvastak. Éppen egy újság cikken akadt meg a szemem, a cikk tartalma nem is volt igazán érdekfeszítő, viszont egy gyűrődés volt az újságon, ami nem illett oda. Néztem a gyűrődést és szép lassan alakot formált. Meglepődött arckifejezéssel tekintettem körbe-körbe, de rajtam kívül senki nem vette észre a különös teremtményt.
Egy apró emberke ült a nő ölében, az újságnak dőlve. Mereven engem bámult, majd egyszercsak felpattant és oda jött hozzám. Én továbbra is tátott szájjal bámultam és kapkodtam a fejem utas társaim felé, de látszólag senki nem vette észre az esetet.
- Hello! – Köszönt rám az emberke.
- Hello? – Próbáltam nyöszörögni valami hasonlót. Továbbra is szemmel tartva embertársaimat.
- Nem figyelnek rád, semmit nem vesznek észre. Felhuppanhatok a térdedre? – Kérdezte a teremtmény.
- Persze, csak nyugodtan. – Engedtem meg neki, most már kicsit megnyugodva. Társaságom a térdemre ugrott, majd kényelembe helyezte magát és bele kezdett mondandókájába.
- Mielőtt bármit is kérdeznél, én egy Metró Gnóm vagyok, név szerint Árpi. Ami lényegében lényegtelen, hisz minden Metró Gnómot Árpinak hívnak. Egy ideje már figyeltelek, vártam az alkalmat, hogy fellátszódjak előtted. Tudod minket különleges lényeket nem látnak az emberek, illetve nem foglalkoznak velünk, ezért nem is tudják, hogy létezünk. De vannak akik elhiszik a hihetetlent és akkor megláthatnak minket. Te is kerestél valamit amiről nem is tudtad, hogy itt van.
Próbáltam rendbe szedni a gondolataimat, ami persze nem volt egyszerű. A többi ember továbbra sem mutatott semmi érdeklődést vendégem iránt, még a mellettem ülő néni sem vette észre a térdemen ülő, lábát lógató Metró Gnómot.
- Tehát egy Metró Gnóm vagy. – Dadogtam a magától értetődő mondatot. – És egyedül vagy ilyen… csoda lény?
- Nem! Nézz körül és lásd a körülötted levő világot!
Körbejárattam tekintetemet a szerelvényben, egyre több és több apró teremtmény bukkant elő a semmiből. Emberek ölében, fején, vállán ültek, a kapaszkodókról, csövekről csüngtek, vagy csak egyszerűen fel s alá sétálgattak az emberek között. Több mint száz Metró Gnómot fedeztem fel csak ebben a kocsiban, ahol én utaztam.
- Hogy lehet, hogy nem vesz észre titeket senki?
- Az emberek, ha nem tudnák, hogy mások is léteznek, akkor egymást sem vennék észre. Egyszerűen nem akarnak mást látni, mint azt amiről tudják, hogy ott van. Te sem látsz mindent. – Közölte egy kaján vigyor kíséretében.
- Ezt hogy érted? Hiszen téged is látlak, pedig nem tudtam, hogy létezel.
- Ez igaz, de például láttál már Miért Pillét? – Nézet rám érdeklődve.
- Miért Pille??? – Kérdeztem vissza nem palástolt döbbenettel.
- Rengeteg Miért Pille gubó kering körülötted a levegőben és neked tudomásod sem volt róla eddig.
- Mi az a Miért Pille? – Érdeklődtem.
- A Miért Pille gubó akkor keletkezik, mikor valakiben felötlik egy „miért” kérdés. A Miért Pillék akkor válnak valóvá, ha egy „miért” kérdésedre őszinte választ kapsz. Próbáld ki! Kérdezz tőlem egy „miért” kérdést!
- Miért vagytok itt a metrón ti Metró Gnómok?
- Ez egy roppant egyszerű kérdés! – Lelkesedett fel Árpi. – Természetesen itt élünk a metróban, a szerelvényen és az állomásokon. Máshol nem igazán találkozhatsz velünk. Persze, vannak feladataink is, mint a legtöbb teremtménynek ebben a valóságban. Mi Metró Gnómok figyelünk a rendre, hogy a különleges lények ne zavarják az átlagosak utazását. A kérdésedre kielégítő választ adtam, és ami a legfontosabb őszintét! Nézd! Csodálatos!
Beszélgető partnerem csodálatát látva abba az irányba néztem amerre mutatott. A levegőben a semmiből elkezdett nőni egy apró fényes pont. Másodpercek alatt előtűnt egy légy méretű, hatalmas szitakötő szárnyakon lebegő fényesen csillogó teremtmény. A fényességtől nem volt kivehető az apró lény részletesen, de az biztos, hogy volt keze és lába. Tett egy két kört körülöttem, majd tovább libbent.
- Ez volt egy Miért Pille? – Kérdeztem erősen a látvány hatása alatt.
- Igen. Nem gyönyörű? Kár, hogy ritkán kapnak az emberek őszinte választ a „miért” kérdésekre. Pedig mennyi, de mennyi Miért Pille gubó kering körülöttük. – Sóhajtott egy nagyot, majd folytatta. – Sajnos most mennem kell. Éppen egy Csenő Manót láttam a másik kocsiban ólálkodni.
- Csenő Manó? – Kérdeztem csodálkozva.
- Igen, Csenő Manó, de ezt majd legközelebb! Mostantól mindig látsz majd minket, nem kell keresned megtalállak! Ígérem a következő alkalommal többet mesélek magunkról a Csenő Manókról és az Ábrándos Tüszményről, hisz a te válladon is ül egy!
Kérdésemet nem várta meg, lehoppant a térdemről, és az ajtó felé indult. Természetesen ez az egész közjáték nem tűnt fel a többi utasnak, mindenki a saját gondolataiba merült, nem is gondolva arra, hogy milyen csodálatos teremtmények töltik meg ezt a látszólag hétköznapi világot!
