Sötét, borongós este volt. Egyedül voltam otthon, csak én és a gondolataim. Hirtelen egy sikoltás zavarta meg elmélkedésemet. Az ablakhoz rohantam és egy nőt láttam. Véres ruhában rohant végig az utcán. A sebét nem láthattam, de vagy a feje vagy a nyaka vérzett, az üldözőjét szintén nem láttam. Kimentem az utcára megnézni mégis mi lehetett ez a színjáték. Az ég egyre sötétebb lett, hangokat hallottam magam mögül. Megfordultam és magával ragadott az örök sötétség. Reggel fájó fejjel ébredtem és gyötrő éhséggel. Álmodtam, vagy igaz volt? Kimentem a fürdőbe, a tükörből egy kissé sápadt arc tekintett vissza. Elég fáradt voltam és a fény is zavart, nem tudom miért. Visszafeküdtem és pár pillanat múlva megint elnyomott az álom. A naplementére keltem, valami azt súgta, ki kell nyitnom az ablakot, megtettem. Az idő telt és én vártam, de nem tudtam mire. Csendes hideg volt az este. A szél föltámadt, de valahogy furcsa hangokat hallatott, női hangok! Feszülten figyeltem az ablakot, vártam valamit vagy valakit. Egy női alak jelent meg, szó szerint berepült a szobába.
- Ki vagy te? - Kérdeztem, mialatt ő néhány kézmozdulattal átrendezte a szobát. Rám nézett és elmosolyodott, majd megszólalt, bár a szája nem mozdult.
- Nem az a kérdés én ki vagyok, hanem, hogy tudod e te mi vagy? Gyere velem és megmutatom.
Kinyújtotta a kezét, én megfogtam és magamhoz rántottam. Halk zene szólt és mi a levegőbe emelkedve, táncolva neki vágtunk a városnak.
